Ültem a híd peremén és néztem, ahogy a test komótosan csorgott lefelé a Dunában. Kecses árnyak úsztak az egyik oldaláról a másikra kíváncsi távolságtartással. Néhány hal közelebb oldalazott, talán még csipkedték is a tetemet, aztán szétrebbentek. A sápadt bőr felpuffadt, jól láthatóan kezdett már zöldülni a könnyed, nyárias öltözetből kilátszó felületeken. A göndör tincsek felriasztott medúzaként lebegtek a fej körül. A felpüffedt arcon a száj vértelen résként tátongott, a fogak, mint apró kavicsok villantak elő. A sötét szemek tágra nyitva meredtek felfelé, úgy tűnt, mintha a tekintetem keresné. Lassan közeledett felém. Huszonöt méter, húsz, tizenöt. Keze üdvözlésre emelkedett, aztán lemondóan intett csupán. Kissé előre dőltem, hogy jobban lássam a mozdulatot,…