Az idő folyt tovább, csupán figyelmen kívül hagytam a létezését. Kinyúltam, karmaim a fiú vállába mélyedtek. Nem kellett látnom, hogy tudjam, a ruha alatt rejtve maradó sebeket hamarosan bűzölögve rothadó feketeség veszi majd körül. Egy fénylő pontocskára lettem figyelmes a halántékán. Közelebb húztam magamhoz, és kíváncsian figyeltem a pórusain keresztül kipréselődő verejtékcseppet. Amikor végül teljesen kiélveztem az elnyújtott pillanatot, a fülébe súgtam.
– Figyelj jól! Amit az agy valóságosnak gondol, azt a test annak is érzi.
A tetoválás megmozdult, a bőr elemelkedett és pikkelyessé vált. A farok szorosan rátekeredett az alkarra, a vége figyelmeztetően emelkedett a levegőbe, a háromszögletű fej pedig kíváncsian fordult körbe. Előrehajoltam, és figyeltem hogyan tükröződik a fiú szemében a semmiből felbukkanó sárga szem és a szögletes állkapocs. Az izmai a mozdulatlanság korlátaival küzdöttek, közben az agya mélyén dolgozó állati ösztönök már útjukra engedték az első ingereket a gerinc és az izmok felé. Lazítottam annyit a szorításon, hogy az elfogott test érzékelni tudja a veszélyt. A kígyó rám kacsintott mielőtt lecsapott. A fiú pupillái kitágultak, ahogy a fekete hegyű fogak a húsába téptek, a sikításhoz azonban még nem vett elég levegőt.
