2016,  Aktuális események,  Egyéb írások

Kérdezz-felelek

Több olvasótól is kaptam kérdésben, hogy most éppen milyen írásokkal foglalkozom és mikor várható a novellák után egy regény is.

Jelen pillanatban több ötleten dolgozom párhuzamosan.

Még véglegesen nem zártam le a 2016.évi Avana pályázatra készülő novellámat, melyet a bétázó olvasók észrevételei alapján javítani szeretnék. A két befejezett novella mellé egy harmadik is készül és ezekből kerül kiválasztásra a beküldendő novella.

Folyamatban van az „Égi hajó” munkacímet viselő regény anyagának gyűjtése is. A karakter és háttérvilág kidolgozása, részletezése  mellett a az érdekesség kedvéért az első negyven oldal vázlata is elkészült. Ebből került egy oldalnyi a Facebook „Füzetkritikusok” csoport bonckése alá, és ugyanez a részlet olvasható a honlapon is. Kíváncsian várom a kritikusok és az olvasók véleményét az elkészült részről.

Nagy lélegzetvétellel szeretném leporolni az 1992-ben  készült „Csillagok csavargója” című novellát, ami a „Farland” munkacímet viselő regényvázlat előzmény története. Felülvizsgálatra vár a 2014-ben készült „Ellopott élet” című írás, valamint a „Fúria”-ban megismert Judd 1989-ben készült eredeti története, az „Életre ítélve” is. Olvasói kérésere hamarosan újra felbukkan a „A báb” főszereplője, Nubuga kapitány, egy új történetben.

A tervek szerint az 1992-ben Hungarocon írói pályázaton 2. helyezést elért „Furcsa páros”, valamint több 1987 és 1993 között készült novella ( „Ki a halott”, „Kísértet”, „Aki bújt…” ) elektronikus formátumba kerül át és felkerült az novellagyűjteménybe.

Az 1991-ben készült „Sikolyok földje” című, azóta fiókban maradt regény sorsa jelenleg bizonytalan, a történet az elmúlt idők fényében megkopott, alapos átdolgozást igényel, ami a folyó munkák mellett halaszthatónak tűnik.

A régi történetek mellé elkezdődik a felkészülés a 2017.évi Preyer Hugo  emlékpályázatra, ahova két új sci-fi történettel készülök.

 

 

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .