
David Gemmel : Legenda
Hétköznapi emberek bukkantak fel a sorok között, akik a sorsukat követve keveredtek bele a világukat fenyegető háborúba. Akadt aki menekülni próbált a felelősség alól, akadt, aki alkalmatlan volt a feladatára , akadt olyan is, aki erején felül teljesített a nehéz időben. A támadó horda ellen nem volt menekvés, ezzel mindenki tisztában volt. A hatalmas város és az ország is a vereség küszöbén állt, amikor az úton feltűnt egy feketébe és ezüstbe öltözött ember.
Drus a gyászt hátrahagyva tért vissza a várfalra, hogy támogassa a népét a tengernyi ellenséggel vívott csatában. Fáradhatatlanul harcolt, felbukkant megjelent mindenhol, ahol lelkesíteni kellett a tapasztalatlan katonákat a csatában. A Snaga halált hozott az ellenségre és árulóra egyaránt. A Haláljáró sebezhetetlenségébe vetett hit segítette át a mind hátrább szoruló sereget a kétségbeesés fokain.
A Legenda akár igaz történet is lehetne. Életszerű helyzetben életszerű szereplőket kapunk, a fantasy kellékeinek finom használata mellett.
Mindenkinek szívesen ajánlom e könyvet, akár kikapcsolódásként, akár gondolatébresztőként a saját életünkkel kapcsolatban.

