• Novellák,  Sci-fi novellák

    Ami nem változik

    – Hogy vagy? – kérdeztem a páromat, amikor belépett az ajtón.  Nem felelt, csak biccentett. Felakasztotta foltos kabátját az ajtó mellé, hozzám lépett és átölelt. Hajában tucatnyi ősz szál keveredett, amióta nem találkoztunk. Jól ismert illatába az utazás izzadságszaga vegyült. – A gyerekek? – nézett fel rám kis idő múlva. – Ma érkeznek a haditáborból – feleltem halkan.  Nem mozdultunk, csak álltunk a szűk folyosón kéz a kézben. Ismét szerencsénk volt. A kötelező munkaszolgálat nemegyszer örökre szétszakította a családokat. Korunkból adódóan sok mindent láttunk már, azonban nem beszéltünk ezekről, ahogy az érzéseinkről sem. Tulajdonképp nemigen beszélgettünk egymással. Az évek során kialakultak köztünk azok az érintések, pillantások, mozdulatok, amikkel el tudtuk…

  • Novellák,  Sci-fi novellák

    Síri csend

    Borgson a helyére csúsztatta az utolsó szikladarabot. Hátrált egy lépést, aztán megszemlélte a két szabálytalan halmot. Sokáig dolgozott rajtuk, gondosan megválogatta a sziklákat, hogy ne sértsék az alattuk nyugvó testeket. Az eredmény lehetett volna szebb, de csupán ennyire futotta az erejéből. Lekapcsolta az övéről a pisztolyt, beállította az energiaszintet, majd a sírok elé támasztott sziklába bíbor lézertűzzel reszketeg betűket vésett. Két név és egy évszám, ennyire futotta a fegyver energiájából. Felegyenesedett. Néhány pillanatig azon gondolkozott, hogy illene mondani valamit felettük, ám végül elvetette az ötletet. Rövid ideig ott állt a sírok mellett, azonban nem történt semmi. Elkerülte a meghatottság és a gyász érzése is, egyedül a saját sorsa jutott eszébe.…