• Fantasy novellák,  Megjelenés - 2016,  Novellák

    Lélekvesztő

    Ültem a híd peremén és néztem, ahogy a test komótosan csorgott lefelé a Dunában. Kecses árnyak úsztak az egyik oldaláról a másikra kíváncsi távolságtartással. Néhány hal közelebb oldalazott, talán még csipkedték is a tetemet, aztán szétrebbentek. A sápadt bőr felpuffadt, jól láthatóan kezdett már zöldülni a könnyed, nyárias öltözetből kilátszó felületeken. A göndör tincsek felriasztott medúzaként lebegtek a fej körül. A felpüffedt arcon a száj vértelen résként tátongott, a fogak, mint apró kavicsok villantak elő. A sötét szemek tágra nyitva meredtek felfelé, úgy tűnt, mintha a tekintetem keresné. Lassan közeledett felém. Huszonöt méter, húsz, tizenöt. Keze üdvözlésre emelkedett, aztán lemondóan intett csupán. Kissé előre dőltem, hogy jobban lássam a mozdulatot,…

  • Novellák,  Sci-fi novellák

    Ami nem változik

    – Hogy vagy? – kérdeztem a páromat, amikor belépett az ajtón.  Nem felelt, csak biccentett. Felakasztotta foltos kabátját az ajtó mellé, hozzám lépett és átölelt. Hajában tucatnyi ősz szál keveredett, amióta nem találkoztunk. Jól ismert illatába az utazás izzadságszaga vegyült. – A gyerekek? – nézett fel rám kis idő múlva. – Ma érkeznek a haditáborból – feleltem halkan.  Nem mozdultunk, csak álltunk a szűk folyosón kéz a kézben. Ismét szerencsénk volt. A kötelező munkaszolgálat nemegyszer örökre szétszakította a családokat. Korunkból adódóan sok mindent láttunk már, azonban nem beszéltünk ezekről, ahogy az érzéseinkről sem. Tulajdonképp nemigen beszélgettünk egymással. Az évek során kialakultak köztünk azok az érintések, pillantások, mozdulatok, amikkel el tudtuk…