• 2017,  Aktuális események,  Egyéb írások

    Száznevű város könyvbemutató

    Egy kissé esős szeptemberi délután több tucatnyi ember találkozott a Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltató termét ideiglenesen helyettesítő Mika Tivadar mulatóban, hogy részt vegyen a Száznevű város című kötet bemutatóján. A vidám hangulatot sem a borongós idő, sem a hangosítás technikai ördöge nem tudta elrontani, így aztán a könyvkupac halmai lassan eltűntek, hogy dedikálások tucatjaival ékesítve kerüljenek a távozók táskáiba. A szerzők és a szerkesztők közfelkiáltással megfogadták, hogy továbbra is közös erővel kalauzolják az kalandos kedvű olvasókat a Száznevű város sikátoraiban.

  • 2017,  Aktuális események,  Egyéb írások

    Zsánerirodalmi tábor

    Az augusztus izgalmasan kezdődött, mivel egy hétet töltöttem Kisorosziban, a korábban meghirdetett „Zsánerirodalmi” táborban. A napok reggeli beszélgetésekkel, délelőtti és délutáni előadásokkal teltek, melyben a kérdezz-felelek ugyanúgy helyet kapott, mint a drámajátékok. A vacsora után sem volt pihenés, hiszen a napi feladatokat el kellett végezni, és akinek még ereje maradt, az becsatlakozhatott az asztalt körbeülő, billentyűkopogtató írók közé egy kis munkára. A jelenlévők közül sokat előtte csak az íróiskolából, vagy bétázó csoportokból ismereték egymást, és a a közös étkezésekkel, és a hosszas ülések utáni gyógysétákkal sikerült szorosabbá tenni a korábbi baráti kapcsolatot is. Inspiráló napokat töltöttünk együtt, hogy aztán mindenki visszavonuljon a saját életébe, ahol a legjobb tudása szerint hasznosíthatja…