Rémségek városa – részlet

Egymásra meredtek, míg a varázsló köhintése észre nem térített őket.

– Folytasd, kérlek! – mondta halkan a kámzsás alak, mire a mesélő szemmel láthatóan megborzongott.

– Egy cellában ébredtem, ahol egy vadászkéssel hadonászó gyerek rugdalt széles vigyorral a képén. Miközben próbáltam magamhoz térni, pórázt vetett a nyakamba, aztán kiráncigált a folyosóra. Számszeríjas őrök figyelték minden mozdulatunkat az elbarikádozott bejárat felől, de a fiú az ellenkező irányba, egy lefelé vezető lépcsősor felé terelt. Azt mondta eljött az etetés ideje, ennél többet nem tudtam kihúzni belőle. Dögletes bűzben ereszkedtünk mind mélyebbre a kazamatákban. A vaskos ajtók mögül olyan hangok szűrődtek ki, amiket önszántából egyetlen ember vagy állat sem ad ki.

Az út elágazott egy helyen. Balra egy barlangot láttam, melynek falai aranytól csillogtak a fáklyafényben. Drágakövek halmait láttam a padlón, amik mellett hajlott hátú alakok dolgoztak korbácsos őrök felügyelete mellett. Vasalt ládákat láttam a falak mellett, melyeket egy írnok számolt át éppen. Szobrokat láttam és díszes fegyvereket egymásra dobálva, amíg el nem rángattak a másik irányba.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Ez a weboldal sütiket használ!

Ha elfogadod a weboldal statisztikákhoz szükséges sütiket használatát. Amennyiben nem engedélyezed a használatát, akkor az oldal továbbra is elérhető, viszont az nem küld információkat rólad.