Glomp

– Hé haver! Te is a járatra vársz?
A férfi felkapta a fejét és körülnézett. Egyedül állt a homályos fabódéban. A szemerkélő eső ellenére a többi utas inkább a szélvédett oldalon gyülekezett, senki nem merészkedett be a penetráns viseletszagot árasztó falak közé. Összerázkódott, amikor a elázott farmerdzsekit gallérja a nyakához ért.
Reflektor söpört végig a mocskos ablakokat takaró plakátok és hirdetések között. A pékség puttonyos kisteherautója húzott el hörgő motorral a járdasziget mellett. Víz loccsant, aztán káromkodás hallatszott. Önkéntelenül tett egy lépést hátrafelé.
– Hahó, mamlasz! El ne taposs! – hallatszott ismét a hang.
Az utazó hátrafordult és lenézett a hang irányába. Apró emberke topogott a pad mellett, a lábánál egy fekete batyu. Bojtos sapkája alól göndör fürtök kandikáltak elő, zöld köpenyének felhajtott gallérját díszes ezüstkapocs fogta össze álla alatt. Ráncos arcán gúnyos vigyor villant, ahogy meglátta a férfi elkerekedő szemét.
– Na mi van, úgy csinálsz, mintha nem láttál volna még segédet!
A férfi végignézett az ablakokon. Nyakig húzott kabátokat és pulóvereket látott, kíváncsi arcot egyet sem. Az eresz alatt toporgók az utca vége felé fordulva várták a hajnali buszt. A lámpaoszlop tövében két pár állt egymással szemben egy nagy esernyő alatt. Az egyik férfi megigazította vállán a táskát, aztán legyintett. Sorstársa némán biccentett az előtte álló felesége feje felett, és rendületlenül tartotta fejük fölött az ernyőt. A két asszony halk pusmogása egyetlen folyamatos zümmögésként lengte be a váró környékét. Jobbról új hang érkezett. Szuszogó nő lépett fel az ajtó előtt a térkövezett járdaszigetre. Nem nézett semerre. Vaskos ujjával összecsípte arca előtt az esőkabát csuklyáját, aztán lehajtott fejjel elsurrant a leszakított ereszcsatornából csöpögő víz alatt.
Tüsszentés hallatszott a pad felől. A fura ember egy szürkés ruhadarabba fojtotta a következő prüszkölést. A fiatal férfi esetlenül mormolt az orra alatt valamit. A segéd megtörölte az állát, aztán a kabátja ujjába gyűrte a zsebkendőt. Összefonta karját a mellkasán, és félrebillentett fejjel nézett a fölé magasodó utasra.
– Azt kérdeztem, te is a járatra vársz? – ismételte meg a kérdést.
A férfi megköszörülte a torkát.
– Itt mindenki arra vár – kifelé intett.
A segéd végigmérte beszélgetőtársát, lebiggyesztette az ajkát, aztán rántott egyet a vállán. Bal lábát maga mellett húzta, ahogy az ablakhoz bicegett. Megkapaszkodott az üveget tartó léckeretben, majd lábujjhegyre állt. A lámpa vibráló fényétől hunyorogva lesett ki a plakátsor alatt. Mozdulatlansága alig néhány másodpercig tartott és megvető horkantással ért véget. Visszanézett a férfira, megcsóválta a fejét. Visszacsoszogott a csomagjához. Egyik kezét zsebébe süllyesztette, másikkal megkapaszkodott a padban.
– Kell egy glomp? – kérdezte rövid hallgatás után
– Nem veszek semmit! – vágta rá a fiatal férfi gondolkodás nélkül.
A segéd hátrahőkölt, körmei megcsikordultak a deszkán.
– Ember! Szerinted mikor fog neked megint glomp-ot kínálni valaki?
– Nem tudom, és nem is érdekel! – mondta az utas, miközben távolabb lépett.
Horkantás, aztán csörömpölés hallatszott a háta mögül. Hátrasandított. A kis ember a batyujába turkált, közben folyamatosan motyogott maga elé.
– Még, hogy nem érdekli a glomp! Majd fogja, de akkor aztán lesheti! Ekkora mamlaszt! Gőze nincs, mit ajánlok neki!
A zörgés elhallgatott, a férfi gyorsan visszafordult a bejárat felé. Összeszorította állkapcsát és tekintetét előre szegezte, úgy mélyült el a plakátok alig látható sorai közt. Retro party, házhoz szállítás, eladó mosógép, frissen nyílt szerviz, elveszett kutya. Néha letéptek egyet, hogy új kerülhessen a helyére, néha csak ráragasztották a meglévőre a frissebbet. Elnézett két fektetve felrajzszegezett lap között. A várakozók nagy része színes reklámtáskákkal állt a buszváróban. Az esőkabátokon, ernyőkön, táskákon tenyérnyi széles feliratok próbálták magukra vonni maguk elé bámuló emberek figyelmét.
Egy alacsony férfi állt be az ajtókeret elé. Baseballsapkáján fehér foltok virítottak. Kezét fázósan dugta a térdnadrág zsebébe. Fehér műanyagklumpában csattogott végig a térkövön, amit a rossz idő tiszteletére fekete zoknival párosítva viselt. Nekitámaszkodott a félfának és a fülét kezdte piszkálni. A központ felől medvetermetű férfi érkezett, hátán parányi hátizsák. Komótosan sétált az utca közepén. Kikerülte a megsüppedt aszfalton terjengő tócsát, és a várakozókat, majd a bejáratnál várakozó mellé lépett. Morogtak valamit egymásnak, de kezet nem fogtak.
Kékesfehér villám szaladt át az égen, aztán megremegett a levegő. A megállóval szemben a fűzfa leveleiről víz zúdult a járdára. Az esőcseppek felduzzadtak és szinte összeértek. Az emberek, amennyire lehetett, közelebb húzódtak a buszváróhoz. A férfi megvakarta az állát, utána az órájára nézett. Négy ötvenöt. Beletúrt a zsebébe és ujjai között görgetni kezdett egy pénzdarabot.
A zörgés elhallgatott mögötte, a helyét krákogás vette át, majd a homályból ismét kérdést szegeztek neki.
– Jól meggondoltad? Nemsokára itt a járat! Akkor majd kellene a glomp!
A férfi elhúzódott a segédtől, egészen közel lépett a bejárathoz. Odakint feltámadt a szél, a cseppek szinte vízszintesen érkezve fröccsentek szét az üvegnek, a kellemetlen szag mégsem mozdult meg a faházban. Az egyik plakát szélén a ragasztó megadta magát a sorsának, a lap sarka ritmustalan ütemben verte az üveget. Az vihar máskor bevert a váróba, a becsapó szél ilyenkor kitisztította az állott levegőt, ám ezen a reggelen éles vonal választotta el a külteret az épület belsejétől. A fiatalember kinyújtotta a kezét. Jéghideg eső végigverte a széttárt ujjait, ám ahogy visszahúzta kezét, egy csepp nedvesség sem maradt rajta.
– Mi a fene! – mordult fel.
A közelben álló két férfi háttal állt neki, meg sem mozdultak a hangjára. Elmélyülten taglalták az esti meccset. Röpködtek a nevek, a gólok és a statisztikák. Tíz éve minden reggel frissítő hírekkel szolgáltak a megálló állandó, vagy alkalmi utasközösségének. Amikor nem a helyi csapat aktuális mérkőzéseit tárgyalták, akkor valamelyik sportcsatornán látottakon csemegéztek. Ha érdekes esemény történt, siettükben a köszönésnek számító hajnali mormogást sem pazarolták el az idejükből.
A váróban rekedt férfi általában elhúzódott tőlük, hogy minél kevesebbet kelljen hallania a sokadosztályú vidéki csapat hányattatott életéből, most azonban közvetlenül melléjük lépett.
– Mi is lett az eredmény? – kérdezte tőlük.
A két férfi lendületesen folytatta a beszélgetést. A közbevetés eltűnt a bírói hibák fölött folyó vita harsány szóváltásában. Ebben mindig egyetértés volt köztük.
– Nem is volt olyan rossz a bíró! – próbálkozott újra a férfi.
A beszélgetők hangja egyre emelkedett, az alacsonyabb hevesen gesztikulált, amit társa mosolyogva figyelt.
– Kihez beszéltél? – bukkant fel mellette a segéd.
A fiatalember ökölbe szorította a kezét.
– Mi ez az egész? – csattant fel.
A fura emberke rántott egyet a vállán.
– Mit én azt tudhatom ? Én csak a járatot várom! – morogta sértődötten.
A férfi kinyitotta a száját, aztán becsukta. Hátat fordított sapkás alaknak. A templomtornyot kezdte bámulni, közben lassan számolt magában. Tíznél mély levegőt vett, és kiengedte az öklét. Gyors pillantással felmérte az eresz alatti helyeket. Az esővédett oldalon egy fél hely sem akadt, pedig szívesen megszabadult volna alkalmi beszélgetőtársától. A kanyar felé nézett. Egy sárga esőkabátos alak tolt egy kerékpárt a úttesten. A busz sehol.
A segéd, ismét matatni kezdett a csomagjával. A férfi a folyamatos zörgésre önkéntelenül hátranézett.
– Intesz neki te, vagy intsek én? – nézett rá a kínzója.
– Na ebből elegem van! – rántotta össze magán a kabátot a férfi.
– Jól van na! Intek neki én, úgysem áll meg az ácsorgókért! Te meg majd eldöntöd, mit is akarsz valójában! – vette hátára a csomagját a sipkás emberke.
A férfi felhajtotta a kabát gallérját, rántott egyet a vállát húzó táska szíján és kifelé indult. Zümmögő hang akasztotta meg két lépés között. Az üvegben fény tükröződött, ezúttal belülről. Sarkon pördült, felhördült, nyitotta a száját, hogy végleg kiosztja a kis embert, azonban a feltóduló szavak helyett csupán egy nyögésre tellett az erejéből.
A segéd a padnak dőlve állt és a tenyérnyi kékes fényoszlopot bámulta. Bojtos sapkáját a hóna alatt, arcán széles vigyor. Jobb tenyerét előre tartotta, rajta rubint fénnyel villogott egy négyzet alakú tárgy.
– Egy utas! – kiáltott felfelé.
Sziszegő hang válaszolt, aztán a fénykör méteres átmérőre tágult. A sörösdoboz lassan átgurult a várón, a szélén szikrák pattantak. A vizeletszag helyét friss ózonillat vette át. Az emberke belépett a körbe és eltűnt.
A férfi összeszorította a száját. A fényt bámulta, ami felé mozdult, de megállt a cipőorra előtt egy tenyérnyivel. A sziszegő hang ismét szólt, valahonnan a tető irányából. Nem értette a hangokat, csak a glomp szót találta ismerősnek. Maga is meglepődött, amikor remegő fejhangon megszólalt.
– Mi az a glomp?
A hang nem válaszolt. A fénysugár összeszűkölt, majd elhalványodott és eltűnt.
Szél csapott be a váróba, ázott földszagot sodort magával. A hidegben a férfi megrázkódott, de nem mozdult. Az a helyet bámulta, ahol a segéd eltűnt a fényben. A sörösdoboz még ott gurult a pad mellett, azonban mást nem lehetett látni a helyiséget betöltő fényben. Óvatosan lépett egyet előre. Óvatosan megtapogatta lábával a fénykör helyét.
Árnyak mozdultak a falakon. Kinézett, látta, hogy az utasok már szállnak fel a buszra. Kilépett a váróból, oldalról besorolt, és megelőzte a két vitatkozót az ajtóban. A munkatársa a harmadik sorban ült, már emelte is a táskáját a foglalt helyről.
A férfi lehuppant, a lábához tette a táskáját, aztán köszönés nélkül rákérdezett:
– Te, mi az a glomp?

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Ez a weboldal sütiket használ!

Ha elfogadod a weboldal statisztikákhoz szükséges sütiket használatát. Amennyiben nem engedélyezed a használatát, akkor az oldal továbbra is elérhető, viszont az nem küld információkat rólad.