Egyedül

Egyszer a legjobb barátom egy parti közepén meglehetősen spiccesen azt mondta nekem:

– Soha ne feledd Jimmy, a Mars pályáján túl az űr maga a rejtély!

Sokszor nevettünk ezen a mondatán baráti körben, hosszú évekig nem is értettem mire gondol. Sokat tapasztalt űrhajósként bejárta a Naprendszert, dolgozott felderítő hajókon, irányított csapatszállítót, fregattot, míg végül kikötött a kereskedelmi járatoknál. Látott furcsa dolgokat, került párszor életveszélyes helyzetbe, ahonnan hideg fejjel lábalt ki. Nem rémült meg egykönnyen, és nem is dőlt be holmi kocsmai meséknek. Mindig két lábbal állt a talajon, senkiben sem merült volna fel ábrándozó típusként jellemezni, hazudozóként pedig végképp nem. Keményen dolgozott, keményen élt, önmagával szemben volt mindig a legkeményebb, ám bajtársként senki nem kívánhatott volna különbet maga mellé.

Még a hőskorszak végén kerültünk kezdő pilótaként a dolgok sűrűjébe a marsi telepek lázadásának időszakában. Tucatnyi évet töltöttük el együtt repülve, verhetetlen párosként küzdve végig a ranglétra fokait a kapitányi székig. Bármi is történt velünk, soha nem bántuk, hogy a talpalatnyi Földet magunk mögött hagytuk. Később mégis elváltak útjaink. Dühödten hagytam ott, amikor átigazolt a civil hajózáshoz, ezt akkor a barátságunk ellen intézett személyes támadásnak éltem meg. Mire megbocsátottam volna, egy külső bolygókra indított expedíció élén elhagyta a Mars pályáját. Nem sokkal később a repülés feladására kényszerültem, amikor az orvos kiszuperált daganatos betegséggel. Feladtam a repülést és visszatértem a szülőbolygónkra kezeltetni magam.

Kicsit szégyellem magam, amiért régóta nem jutott eszembe Raigh. A sértődöttségen már túl vagyok, de valamiért mindig elmaradt, hogy keressem. Tisztában vagyok vele, bármit hoznék most fel a magam védelmében, az csak kifogás lenne, így nem is próbálom megnyugtatni a saját lelkiismeretem. Jó lenne tudni, merre jár, és nem bánnám, ha most itt velem lehetne. Akár csak egy percre is. Egyedül vagyok, és régóta ez az első eset, hogy azt kívánom, bárcsak lenne mellettem valaki.

Szerencsés alkatnak mondhatom magam. Szeretem a csendet magam körül. Szeretem a magányban eltöltött órák könnyedségét. Engem nem nyomaszt a magány, és bár nem zavar mások közelsége, magamtól ritkán keresem a társaságot. Nem okoz gondot, nem hat rám nyomasztólag az egyedüllét, soha nem voltak ebből problémáim. Szeretem magam szervezni az életem, igyekszem úgy élni, nehogy az élet elszaladjon mellettem, miközben a szigorú időbeosztáson tartom az egyik szemem. Így érzem jól magam, ez az én életem, most azonban ezzel nem sokra megyek.

Az egyszemélyes űrjárművek regattáját nem én találtam ki, ezt kissé bántam is, amikor először tudomást szereztem róla, azután lelkesen fogtam bele az felkészülésbe. Hónapokig tervezgettem, számolgattam, bújtam a szakirodalmat, míg kitaláltam, mit is szeretnék. Egy kecses, de megbízható szerkezetet sikerült építtetni, mely eleget tett minden, a személyes térről alkotott elképzelésemnek. Barátaim részéről az elejétől fogva hallgattam a bírálatokat, de meggyőződéssel ragaszkodtam minden elképzelésemhez. Tehettem, hisz szerény igényeim és a szinte folyamatos repülés mellett a befektetett jövedelmem az évek alatt valóságos kis vagyonkává gyarapodott, amiből sikerült egy viszonylag elfogadható vállalkozást elindítanom, megalapozva jövőmet.

Miután feladtam az aktív hajózó életet, minden vagyonom turistajáratok szervezésébe fektettem. Először naivan a saját elképzeléseimben élő, színvonalas szolgáltatást próbáltam nyújtani, nem sok híja volt, hogy elveszítsem minden befektetett pénzem. Tisztességes áron tisztességes ellátás, ezt volt az elképzelésem. Alaposan meglepődtem, mikor megtapasztaltam, hogy pont erre nincs igény. Tudom, cinikusan hangzik, de miután utána néztem a tipikus turistafajtáknak, átértékeltem az elképzeléseimet. Csökkentett árakkal és minimális ellátás mellett alig győztük az utakat szervezni. Az emberek szinte egymáshoz préselődve, nyomorult kipárolgásaik orrfacsaró bűzében, ám boldogan ültek fel az elaggott űrhajókra, hogy gyászos vánszorgással bejárják a belső bolygók környékét. Felfedezőnek érezhették magukat, mikor az űrhajók szűkös kilátóiból felváltva kitekinthettek a valódi űrbe, de még inkább, amikor más viseletes szkafanderébe bújva a Holdon rúghatták a port pár órán keresztül. Elszakadhattak a Földtől, a hétköznapi életüktől, és végre valami mást tehettek, mint bármikor előtte.

Tegyék is ezt. Tegyék a maguk örömére. Tegyék minél többen, hogy én másképp tehessem. Szabadon és egyedül, ahogy most is teszem.

Repülök, immár nyolcadik hónapja. Az utoljára fogott rövid adások szerint messze az élen vagyok. Az indulók fele, annak ellenére, hogy szinte alig akadt a mezőnyben valódi amatőr, már a Hold-Mars távon belül visszafordult. A jobban felkészültek jelentős része a Mars után hullott ki. Történtek balesetek is, de a legtöbben az egyedüllétet szenvedték meg. Repülés közben a tétlenség a legnagyobb ellensége az elmének. A fülkében nem történik semmi, amit te nem teszel. A műszereken semmi nem változik és ennek igazából egy idő után egyre kevesebben örülnek. A monitorokat órákig kell meredten bámulni, hogy felfedezz akármilyen kis elmozdulást a csillagokhoz, a Naphoz, a Földhöz vagy a Marshoz képest. Nincs, aki szóljon az emberhez, és nincs kihez szólni, ezt sokan nem bírják.

A fordulópontra a Cerest jelölték ki. A szervezők leleményességét bizonyítja, hogy elég magas szintig eljuttatva a verseny hírét, az előretolt katonai megfigyelőállomás legénységét tudták megbízni a kitűzött cél elérésének leigazolásával. Magam is rostokoltam az állomáson három hónapot az alapkiképzés után, így jól tudom, ott minden eseményszámba megy. Unalmas napjaikba némi szint vitt még ez a nem túl megerőltető feladat is. Huszonötezer kilométer távolságban hajóztam el a komor szikla mellett. A bázist árnyék borította, de a „világítótorony” lézeres irányfényét nem volt nehéz felfedeznem. Lejelentkeztem az előre megadott hullámhosszon, megvártam a visszaigazolást, majd megkezdtem a fordulót. A művelet annyira rutinfeladat volt, hogy ujjaim szinte tudtomon kívül végezték dolgukat. Könnyed ívben kerültem meg a kisbolygót, nyugtáztam az állomás jókívánságait és hazafelé vettem az utam.

Harmadik hete haladtam a Föld felé, mikor megtörtént, amit mindenki magáénak akar.

A tömegérzékelő éktelen visítására ébredtem szundikálásomból. Egy elcsatangolt vagy ismeretlen kisbolygóra tippeltem először, miközben menteni próbáltam az életem. Az automatika kitérő pályát keresett aktív radarvezérléssel, de tisztán látszott az első perctől fogva, ez mennyire esélytelen, ezért kézzel próbáltam korrigálni. A hajó tolóerejét nem ilyen manőverekhez terveztem, a forduló túl lassúra sikerült, az ütközés elkerülhetetlennek látszott. Kikötöztem magam a pilótaszékből és eszeveszett tempóban rángattam fel az űrruhát, bár nem sok esélyem lett volna egyedül az űrben. Fél szemmel monitorokon megpróbáltam felfedezni a közeledő szikladarabot, hátha mégis kitérhetek valahogy az útjából. A műszerek szerint másfél perc maradt hátra az ütközésig, amikor megpillantottam a nagy feketeséget, ami eltakarta a jól ismert csillagokat.

Az éjfekete hajó az ekliptika síkját körülbelül harminc fokkal keresztezve közeledett. A hidegfúziós fékezőrakéták szinte nappali fénybe borították hajómat. Beletelt néhány másodpercbe mire az optikák kezelni tudták a megváltozott külső fényviszonyokat és a monitorok értékelhető képet mutattak. Kis időbe telt, mire feleszméltem a halál közelségének érintéséből, addigra már párhuzamos pályán haladt velem. Ismeretlen szerkezet lebegett fölém, ez teljesen egyértelmű volt. Nem láttam semmit, ami hasonlított volna a kialakítására, a körvonalak egyetlen emberi tervező elszabadult képzeletében sem foganhattak meg. Az áramvonalas test helyett egy szögletes, minden irányba terjeszkedő, meghatározhatatlan alakzatot figyelhettem meg. A hajtóműveket találtam az egyetlen azonosítható pontnak a kialakításában. Színe ellentmondott minden felderíthetőségi szabványnak, felszínén pedig semmiféle jelzést nem tudtam fellelni. Megéltem már néhány érdekes szituációt, de a szívem a torkomban dobogott. Az első kapcsolatfelvétel hihetetlen pillanatát élhettem meg.

Sokáig nem mozdult semmi odakinn, de tudtam, minden bizonnyal kíváncsi tekintetek és műszerek hada irányul felé. Azt sem tudtam, mihez kapjak. Az alapvetően szükséges műszereket kivéve semmim nem volt, amivel bármilyen kapcsolat-felvételi kísérletet tehettem volna. A rádió üresen sistergett, mintha elromlott volna, szinte az összes műszer a találkozás perceiben hibajelzéssel leállt. Legfeljebb morzézni tudtam volna az orr reflektorral, de azt elég nevetségesnek tartottam ebben a helyzetben. Percek teltek el, míg végül megmozdult valami, és láthattam, amint megnyílik a hajó oldala. Kicsiny hajóm eltörpült az űrhajó, de még a vakítóan fényes nyílás méretei mellett is. Arrafelé irányítottam a kamerákat és igyekeztem a legtöbbet kihozni belőlük, de mindhiába, csupán homályos, kivehetetlen alakokat láttam mozogni a világos háttér előtt. Egyszerre vakító reflektorfény tört elő a hajó felől, és módszeresen végigpásztázta hajóm, míg végül megállapodott a kabinon. Izgatottan vártam a Nagy Pillanatot, amit minden űrjáró a magáénak remél, de a fény kihunyt, a nyílás pedig lassan lezárult. Mire felocsúdtam, az idegen űrhajó farából felcsaptak a hajtómű lángjai. Dermedten néztem utána, ahogy sebesen távolodni kezdett.

Az idegen űrhajó rég elenyészett az űr hátterében, én csak álltam hitetlenkedve, talpig űrruhában. Nem kerestek kapcsolatot, esélyt sem adtak arra, hogy megpróbáljak valamit. Csak megálltak és megbámultan, azután továbbálltak. Nem voltam idegen a számukra, semmit sem jelentett a számukra a találkozás. Ezek nem tudósok voltak, hanem turisták.

Egyedül vagyok és reszketek. Még nem igazán értem, hogy a félelemtől, a dühtől, vagy a szégyenérzettől. Évszázadok óta vártuk, hogy bekövetkezzen ez az esemény, most pedig kiderült, nem vagyunk többek, mint egy alig néhány percet érdemlő látványosság.

Egyedül vagyok. Ki fog nekem hinni egyáltalán?

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Ez a weboldal sütiket használ!

Ha elfogadod a weboldal statisztikákhoz szükséges sütiket használatát. Amennyiben nem engedélyezed a használatát, akkor az oldal továbbra is elérhető, viszont az nem küld információkat rólad.