A báb

 Nobuga megállt a hídon és beleszagolt a levegőbe. Kései kankalinok és a sárga virágú sásliliomok illata keveredett az eső áztatta föld szagával. A magasra ívelő híd alól béka csobbant a kedélyesen csobogó patakocskába. A partot szegélyező bambuszok között szitakötők indultak a víz fölött járőrözésre, aztán ijedten rebbentek szét a lecsapó fecskék elől. Balra, a nádas és a kavicsos ösvény között, a gyepet rafináltan metszett boróka díszítette, ágait mintha vihar fújta volna egy irányba. A híd mellett magasba törő hamisciprus állt őrt, kissé távolabb osztott törzsű liliomfa nyújtogatta a fény felé hegyes leveleit.

 A fiatal férfi távoli kürtszóra eszmélt fel a merengéséből, megrázta a fejét és tovább indult. Vasalt csizmája alatt csikorogtak a hófehér kavicsok, bőrszíjakkal összefogott pikkelyes páncélja minden lépésnél hangosan zörgött. Az út a bokros rész után élesen elkanyarodott, a fák alatt hét mohalepte szikla feküdt a gondosan elgereblyézett homokágyban. Ha ideje engedte, Nobuga gyakran megpihent a bíborlevelű díszalma árnyékában, ilyenkor mindig csodálattal töltötte el a kert nyugalma. A sziklakertet követő, magyalbokrokkal szegélyezett szakaszon négy lándzsás testőr toporogott. Nobuga biccentett nekik, azután átlépte a szegőköveket és a dombon álló pavilon felé indult.

 Odas várkapitányt a déli oldalon találta. A medvetermetű férfi balja kopott markolatú kardján pihent, jobb könyöke hajlatában a sisakját szorongatta. Nobuga látta a megvető pillantását, ezért csak annyira hajolt meg, amennyire az illendőség megkövetelte. Két éve nincstelen és névtelen harcosként érkezett a városba, és merészen lépett az arénába a harcosokat védelmező Ishamon istenség tiszteletére rendezett viadalon, ahol kardjával hamar tekintélyt szerzett magának. Todomi Bakuni danzo ötven ezüsttel jutalmazta a bajnokot és elfogadta a pimaszul felajánlott hűségesküjét, amiért a Bakuni klán régi vazallusai közül többen orroltak rá.

 Nobuga némán várakozott Odas mellett. Megigazította kékesfekete varkocsát, azután elmerült a papírfalat díszítő tájkép részleteiben. A várkapitány hamar elvesztette a türelmét.

– Mi történt? – mordult.

– Biztonságos helyre kell kísérnünk a danzot! – felelte Nobuga.

 A várkapitány megrázta a fejét.

– Mi lehet ennél biztonságosabb hely? – kérdezte. – Két fal választja el a Viratae söpredékétől! Ezer jó katona vigyázza a falakat és száz testőr áll készenlétben a palotában. Ráadásul itt vagy te, minden harcosok legjobbja, aki életedet urad kezébe ajánlottad!

 A testőrparancsnok kivárt egy pillanatig a válasszal.

– Hűséggel szolgálok, azonban az ostrom során bármi megtörténhet! A barlangokon keresztül kijuttathatjuk a Völgyből!

 Odas szemei összeszűkültek.

– Mi történt? – ismételte meg a kérdést.

– Párbajkihívás érkezett.

– Viratae semmibe veszi a Vörös könyv szabályait! – méltatlankodott a kapitány.

– A szabályok értelmezése minden helyzetben a hadvezér felelőssége! – idézte Nobuga az ősi haditörvény-gyűjtemény híres passzusát. – Az áruló Viratae eddig is semmibe vette a törvényeinket, miért most tenne kivételt?

 Az idősebb férfi elvörösödött, hüvelykujjával kipattintotta a kardot a tokjából. Nobuga megrázta a fejét, elnézett a kapitány mellett, majd mélyen meghajolt, ahogy a tolóajtó halkan félrecsúszott. A pavilonon átsuhanó szellő tömjénfüst nehéz illatát sodorta feléjük a házi oltár felől. Bakuni danzo a keleti oldalon ült, a nyitott ajtó előtt, előtte feketére lakkozott, amazouke fából készült olvasóasztal állt, rajta a Vörös könyv. Mozdulatlanul nézett előre, keze ölében, fejét kissé jobbra billentette, szeme alig rebbent. Tizenkét lépésre lehetett a kert díszétől, az évszázados császárfától és rajta a Völgy legnagyobb csodájától.

 Nobuga ismerte a jóslatot, mégis alig hitt a szemének. A nemzedékek óta alvó báb éledni látszott. A fa szürke kérgének vékony repedéseibe kapaszkodó fonalak folyamatosan változtatták színüket. Az ezerszer látott piszkosfehér gubó körül tekergő szálak most bíbor, zöld, sárga és kék színekben pompázó mintákat mutattak a szemlélőknek. A vaskos, csavart redők alatt már mocorgott a Bakuni-klán jelképe, a szivárványos démonpillangó.

 Nobuga észrevett egy szekérnyi kőtömböt, ami a palota felé repült, aztán érezte, hogy a becsapódástól megremegett alatta a talaj. Viratae újabb hadiszabályt szegett meg. Nem várta meg, amíg felszikkad a talaj, ostromra vezényelte katonáit. A harci kürtök mellé dobok csatlakoztak, a csatába szólító ütem tompa visszhangot vert a Völgyben. Odas kardot rántott és berontott Bakuni danzo mellé. A testőrök futva körbevették az épületet.

 Nobuga szétnézett. Rajtuk kívül senki sem mozdult a közelben. A kertet három oldalról magas kerítés védte, az egyetlen bejárat a palotából nyílt. A negyedik oldalon tömör sziklafal tört meredeken az ég felé, azon ember élve nem juthatott le. A pavilonhoz jól védhető keskeny út vezetett, egyébként minden irányból átjárhatatlan bokros részek vették körbe. Látszott, hozzáértő ember tervezte a kertet.

– Ostobák! Gondoljátok, hogy meg tudtok védeni, ha egy szikla rám esik? – nézett fel a danzo.

 A halk kérdés felért a legdühösebb ordítással. A várkapitány köszvényes nyögéssel letérdelt ura elé, kardját keresztbe maga elé fektette, homlokát a padlóhoz érintette.

Bakuni figyelemre sem méltatta a megalázkodást, intett a tolóajtó mellett várakozó szolgájának.

– Hozd a ruhát!

 A vén Jabuno felcihelődött Nobuga mellől, megigazította rabszolgafonatát, majd óvatosan magához vette a keze ügyébe készített papírcsomagot.

– Ez a második roham? – kérdezte a danzo rövid hallgatás után.

 Odas némán bólintott.

– Nincs ok aggodalomra – mondta Bakuni. – Viratae a régi iskola tanítványa, betartja az ostrom alapszabályait.

 A várkapitány a testőrre nézett. Nobuga közelebb lépett, lepecsételt tekercset húzott elő a páncéljából és két tenyerén előre nyújtotta. A danzo felvonta szemöldökét, felváltva méregette a két férfit.

– Mit jelentsen ez? – csattant fel türelmetlenül.

 Nobuga nagyot nyelt, a tekintetét a padlóra szegezte.

– Viratae párbajra hív. Életre-halálra, uram.

 Bakuni felállt és sarokban álló paraván felé indult. Jabuno megvárta, míg gazdája belép a vásznak közé.

– Mikor érkezett? – érkezett a kérdés a paraván mögül.

 Nobuga továbbra is maga elé tartotta az írást.

– Közvetlenül az első roham után, nagyuram! – felelte a testőrparancsnok az igazságnak megfelelően.

 Az oszladozó felhők mögül kibukkant a nap. Nobuga félrebillentette fejét, úgy nézte a megvilágított vásznakon megjelenő néma árnyjátékot. A danzo mozdulatlanul állt a paraván belsejében, karját széttárta, az öreg szolga pedig körbejárta és eligazgatta rajta a rafináltan szabott kelmét. Az előlépő Bakuni vérszínű köpenyén szinte élni látszott a kitárt szárnyú démonpillangó.

– Hagyjatok magamra! – intett a várkapitánya és a testőrparancsnoka felé a danzo.

 Nobuga megvárta, amíg Odas feltápászkodik, majd együtt hátrált ki vele a pavilonból. Odakint tompa dördülésekre figyelt fel. Viratae seregének hadmérnökei befejezték a faltörő kos építését. A fák felett fekete füstöt látott gomolyogni, minden bizonnyal a támadók felgyújtották a fal tövében található kunyhókat, ezzel nehezítették a védők dolgát.

– Ellenőrzöm a védelmet, te pedig el ne mozdulj innen! – utasította fölényesen Odas a testőrparancsnokot, aztán fejébe nyomta sisakját és elsietett.

 Jabuno két testőrt kért, akik lecipelték az olvasóállványt a fa mellé. Az öreg szolga kihajtotta a palettát, ráhelyezte a Vörös könyvet, végül friss gyékényt terített a fűre. A danzo felvette az ajtó mellé készített kardját, lesétált a lépcsőn, majd letelepedett a fa közelébe. A testőrök Nobuga intésére védő pozícióba helyezkedtek az épület körül.

 A danzo félretette a Vörös könyvet, amulettes zacskót akasztott le a nyakából és kiöntötte tartalmát az asztalra. A vésett ujjcsontok között bronzkulcs csillant. Végigsimította a bútor bal oldalát, kipattintotta az intarziás mintát a helyéről, azután a kulccsal kinyitotta a rejtekajtót. Fekete bőrbe kötött, vaskos kötetet vett elő, homlokához érintette, majd szemét behunyta és mély hangon énekelni kezdett.

 Nobuga megborzongott, amikor látta, hogy az egymásba fonódó szálak alatt lábak feszültek a védelmező buroknak. Sokszor ellenőrizte már a folytonos őrséggel védett gubót, de soha nem látott mozgást. A báb most kidudorodott, amint a szárnyak nyílni kezdtek a szűk helyen. Megmozdult a fej is, lassan oldalt fordult, mintha fülelne.

 A monoton dallamot a falak felől hallatszó éles reccsenés zavarta meg. Ezerhangú üvöltés harsant a falak felől. A templomban megszólaltak a harangok, szapora kongásukban több volt a félelem, mint a biztatás.

 Nobuga az előrébb araszoló Jabunora pillantott. Az öreg megigézett, könnyektől fátyolos tekintettel figyelte gazdája minden mozdulatát. A danzo hangja egyre emelkedett, megpróbálta túlkiabálni a zajokat. A bábon feltűntek az első repedések, a császárfa pedig megremegett.

 Nobuga a szeme sarkából mozgást látott, hátrább lépett és a palota felé pillantott. Íjászok jelentek meg a tetőn, apródok másztak utánuk, vászonzsákokban húzták maguk után a vesszőkötegeket. Harci szekerek vágtattak el a fal túloldalán. A szűk utcák felől halálsikolyok jelezték, ahogy a támadót és védőt válogatás nélkül maguk alá gyűrték a lovak és aprították a küllőkre szegecselt pengék. A helyzet súlyos lehetett, ha Odas bevezette a tartalék csapatot.

 Bakuni nagyúr kékes port szórt egy lapra, kovával és acéllal szikrát vetett rá. Kesernyés füst kavargott körülötte, ahogy izzott a papír és a por. Legyezőt vett elő övéből és azzal szította a lángot. A fa felől felerősödött a kaparászó zaj, egyre nagyobb kéregdarabok hullottak mindenfelé. Az ágak hevesen rázkódtak, összegyűlt esővíz csepegett mindenfelé a hatalmas levelekről.

 Egy kőtömb szállt át magasan a kert felett és döngve becsapódott a hegyoldalba. Először úgy tűnt, beékelődött a sziklák közé, azután két hasonló méretű darabot magával rántva nekilódult a lejtőn. A föld megrázkódott, ahogy a tömbök egymás után becsapódtak a palotába. A szolgák szállása felől sikolyok hallatszottak. Nobuga füstöt látott a tető fölött. Zord arccal helyükre intette a nyugtalanul mocorgó testőröket, majd visszafordult a fa felé.

 A burok megrepedt. Fekete, szőrös láb bújt ki a résen, tapogatózva támaszkodott a kéreg repedéseibe. Nyálkás folyadék cseppent a fűre, ami összepöndörödött, megbarnult egy pillanat alatt. A klán ura felállt és széttárt karokkal folytatta a kántálást. A fa megvonaglott, ahogy a báb reccsenve kettétört és kiszabadult belőle a pillangó.

 Bakuni felkiáltott, amikor a hatalmas fej felé fordult. A félgömb alakú, összetett szemben visszatükröződött a palota felett felcsapó láng. A szögletes fej tetejéről fésűs csápok tapogatóztak körbe, a széles száj mellett csontos rágók ízleltek a levegőbe. A vaskos testet barnás szőrzet takarta, amelyet szürkésfehér csíkok kereszteztek. A pillangó két pár hátsó lábára támaszkodva felegyenesedett, kitárta szivárvány szemekkel díszített bőrhártyás szárnyát. Bakuni gyorsan lapozott a könyvben és újabb kántálásba kezdett. A pillangó lelépett a fáról, a csápjai a férfi felé nyúltak, finoman rezegtek, a szárny a test felett összezáródott.

 Diadalüvöltés hallatszott, ezúttal egészen közelről. Odas öblös hangja harsant a fal mögött, ahogy védvonalat állított fel Viratae katonái előtt. Pajzsok és kardok csaptak össze, parancsszavak, átkozódás és hörgés keveredett. Nobuga nyugtalanul sandított hátra. Az épület tetején előreszökkentek a lángok, felkúsztak a falakon, gőz és füst gomolygott a palota felett. Az íjászok a tetőről leugrálva menekültek.

– Jabuno! – kiáltott a danzo.

 A vén szolga közelebb csoszogott, engedelmesen meghajolt. A danzo megragadta az öregember rabszolgafonatát, felrántotta a fejét, és gyors mozdulattal elmetszette a torkát. Jabuno szeme kiguvadt, szája néma sikolyra nyílt. Bakuni lerántotta a haldoklót a fűre.

– Itt az áldozatod! – görgette előrébb csizmájával a vérében fuldokló férfit.

 A pillangó mozdulatlanul figyelt. A danzo elhátrált haldoklótól, ledobta a tőrt és felemelte a könyvet. Véres ujjai nyomot hagytak a megsárgult lapokon, ahogy újabb énekbe kezdett.

 Nobuga elhűlten nézte, ahogy Jabuno kiszenved a füvön. Látott elég halált, azonban ennél megalázóbbat még nem. Kivonta kardját, és közelebb lépett.

– Nagyuram!

– Állj! Megtöröd a varázst! – kiáltott rá Bakuni.

– A varázs itt nem segít! Viratae emberei már majdnem bejutottak a palotába!

 A vörösbe öltözött férfi arca idegesen rángatózott.

– Nem fogadta el az áldozatot! Nem mehetek el! Be kell fejezni a szertartást, mert ellenünk fordul! Meg kell megvédened a söpredéktől!

Nobuga közelebb lépett.

– Felesküdtem a Bakuni-klán szolgálatára, nagyuram! – hajtotta meg fejét.

– Akkor menj és tedd a kötelességed! – intett a palota felé a vár ura.

 A testőrkapitány nem mozdult.

– A kötelességem ide szólít, nagyuram!

 A pillangó kitárta szárnyait és a levegőbe emelkedett. Mellső lábaival megragadta a danzot, magához húzta, majd férfi mögött meggörbítette a potrohát. Bakuni értetlenül meredt a mellkasából kiálló fullánkra. Nobugára nézett, aki először felemelte a kardját, majd leengedte, és hátrálni kezdett.

 A magasból nyílzápor csapott le a kertre. A pillangó élesen felrikoltott, ahogy tucatnyi vessző csapódott testébe és szárnyába. Kirántotta a fullánkot áldozata testéből, aki a földre rogyott. Bakuni szájából habos vér buggyant elő. Valahogy térdre vergődött, kinyúlt a könyv felé és magához szorította.

 A testőrök csak bámulták a föléjük magasodó lényt. Nobuga kikapta egyikük kezéből a lándzsát, majd két öles lépés után elhajította. A pillangó sivítva kapta ki a fegyvert a sérült szemből, éles hangjára a katonák a fülüket befogva térdre rogytak. A díszes szárny keményen lecsapott és feldöntötte a támadót.

 Nobuga Jabuno mellett ért földet. A vádlón meredő tekintet láttán megborzongott. Gyorsan feltérdelt, kardja után nézett, ám az messze esett tőle.

– Öljétek meg! – kiáltott a habozó testőröknek.

 A pillangó lecsapott, bőrhártyás szárnyaival félretaszította a férfiakat és megpróbálta felkapni Bakuni testét.

– Gyorsan, vágjátok le! – sürgette a katonáit a testőrkapitány, aki közben felkapta kardját és feléjük lódult.

 Vér fröccsent, ahogy a rágók letépték az egyik testőr sisakos fejét. Bajtársa ordítva támadott, lecsapott, de a kard lecsúszott, nem ejtett sebet a kemény koponyán. Szőrös láb kapott a katonához, karmok martak a pikkelyes páncélba és húzták közelebb a kitátott szájhoz. Nobuga látta, ahogy bűzlő köpet fröccsent szerteszét. A katona ordított, páncélja füstölgött, arca eltorzult a fájdalomtól. Nobuga felkapta az egyik földre ejtett lándzsát, majd a bal szárny tövénél lendületből beledöfte a szőrös testbe. A pillangó ismét felrikoltott a fájdalomtól.

– Ne bántsátok! – nyögte a könyökére feltámaszkodó danzo. – Élnie kell!

 Nobuga kitért a támadó pillangó útjából és gyors pillantást vetett Bakunira. A danzo vonásai eltorzultak, bőre sápadtan felszült arccsontjaira. Haja kifehéredett, elvékonyodott. Szikkadt tenyerét a sebre fektette, ujjai alól fekete vér szivárgott. A testőrparancsnok oldalt csusszant a felé lendülő potroh elől, kirántotta a lándzsát a pillangóból, majd gyors mozdulattal átdöfte a danzo szívét.

 A pillangó szétcsapott köztük, miközben folyamatosan visított. A testőrök térdre estek, két kézzel fogták be a fülüket. Parancsnokuk hátratántorodott, ám talpon maradt. A lándzsa végét a földre állította, és bal lábával megtámasztotta. Nem mozdult csak figyelte, ahogy a pillangó sérült szárnnyal féloldalasan felemelkedik. Lábak kaptak felé, kitépték kezéből a fegyvert. Estében átgördült a vállán és felkapta az egyik harcos kardját. Vasalt csizmák dübörögtek mögötte az ösvényen, de nem hallotta, ahogy a figyelmeztető kiáltást sem. Ordított, ahogy rohamra indult, azonban a lecsapó szárny ismét ledöntötte a lábáról. Íjak pendültek mögötte, nyílvesszők csapódtak a pillangóba. Lándzsás katonák rohantak elő, védőgyűrűbe vonták a szédelgő Nobugát. A pillangóba újabb vesszősorozat csapódott, ahogy megpróbált felemelkedni. Dühösen sivított, ahogy fennakadt az íjászok mögül előlépő osztag lándzsáin. A katonák kitartóan döfködték, ahol érték, az íjászok néhány lépést hátráltak és egymás után eresztették bele a vesszőket.

 A sebzett pillangó a földre ereszkedett, azután kitátott rágókkal a sorfalnak támadt. A katonák pajzsfallal védekeztek, mögüle szurkáltak kifelé. Nobuga feltápászkodott és az őt körülvevő katonákra rivallt.

– Mire vártok? Támadás!

 Az oldalról érkező roham meglepte a pillangót, sérült szárnyát a földön húzva megpróbált kihátrálni a csapdából, az emberek azonban szünet nélkül szúrták, vágták, ahol érték.

 Nobuga páncélja füstölni kezdett a ráfröccsenő köpettől, keserű füst fojtogatta, de csak ment előre. Éjfekete páncélba öltözött harcos tűnt fel mellette, baljából tüzet vetett a lényre, elvakította azt, azután a pillangó egyik lábáról felszökkent a hátára. Végigfutott a vesszőkkel teletűzdelt testen, két kézre kapta kardját, lecsapott a test és a fej találkozásánál.

 A démoni pillangó felsikoltott, széttárta szárnyait, majd felröppent. A fémpáncélos alak Nobugára esett. Felpattant, felkapta a kardját és a vízbe zuhanó lény után rohant. A testőrparancsnok követte a férfit, aki lihegve állt a parton a mozdulatlan test mellett. Nobuga térdre ereszkedett, kardját maga elé fektette, homlokával megérintette a földet.

– Elpusztítottad az átkozott teremtményt és megszabadítottad az országot a rémuralomtól! Népünk örökké hálás lesz ezért, Viratae!

 A harcos levette sisakját, és átadta a kardját az egyik tisztjének. Ősz szálakkal csíkozott szakálla nem tudta elrejteni tűztől sebzett arcát. Mélyen meghajolt a testőrkapitány előtt.

– A jóslat rólad szólt, Nobuga Bakuni, és nem a nagybátyádról, de ezt ő nem értette, hiába intettük annyiszor. Elrejtettünk, felneveltünk, és megvívtuk ezt a harcot, mert mi hisszük, hogy isteneink nem tévedtek, amikor a klánod tették meg az urunknak! A Völgy jövője immár a te kezedben van. Tedd jóvá gonosz őseid bűneit!

 A közelben álló katonák térdre ereszkedtek. Nobuga feláll, feléjük fordult és meghajolt előttük. Pillanatnyi döbbent csend fogadta a gesztust, azután üdvrivalgás tört ki a feldúlt kertben. Fejük felett galambok húztak el, békét hirdettek a Völgy lakóinak.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Ez a weboldal sütiket használ!

Ha elfogadod a weboldal statisztikákhoz szükséges sütiket használatát. Amennyiben nem engedélyezed a használatát, akkor az oldal továbbra is elérhető, viszont az nem küld információkat rólad.