Sci-fi novellák

  • Megjelenés - 2015,  Novellák,  Sci-fi novellák

    Az Ön legjobb barátja

    – Jó reggelt Paul! Az idő hat óra harminc! A férfi összerezzent a hangra, de nem bírta kinyitni a szemeit. Érezte, ahogy a nyálas párna az arcához nyomódik, érezte saját bűzös szájszagát és az átizzadt ágynemű nyirkos illatát. Mozdulnia kellett volna, ám minden idegszála tiltakozott az ébredés ellen. Próbálta elutasítani az ébrenlétet, szeretett volna visszavergődni a tudattalan álomvilág lassan távolodó ürességébe, azonban a napvédő panelek nyílni kezdtek. Nem ömlött éles fény a szobába, csupán vaskos felhőkön átszüremlő szürkeség nyomult be a helyiségbe, viszont ez is elég volt ahhoz, hogy megkínzott hangot adva átforduljon a másik oldalára és a fejére húzza a takarót. Érzékelte a mozgást az ágy mellett, csökönyösen igyekezett…

  • Sci-fi novellák

    Mélyrepülés

    „A 2006-ban elindított világméretű akcióterv keretében 2015-ig 56 milliárd dollárt fordítanak a tuberkulózis elleni védekezésre, 14 millió emberi életet mentve meg ezáltal” TBC világnap hirdetmény 2013. március Alkonyodott, a nap már majdnem eltűnt a nyugati horizonton, úgy tűnt, mintha esti fürdőzésre merülne bele a Karib-tenger habjaiba. A feltámadó északkeleti szél St. Cyr nyugati lejtőin hasas, szürke felhőket kergetett a város fölé. Néhány pár perc telt el és kellemesen langyos eső vert végig a Salinas repülőtéren. Az Air Panama teherszállítónak átalakított Fokker F27 Mk600-as repülőgépe a kifutópálya szélén parkolt. Két fiatalember toporgott a félig nyitott hátsó rámpa alatt, a fehér csillagokkal díszített vörös színű farokrész árnyékában. Ócska farmert viseltek, széles vállukon…